A szikla, amely elszakadt

Még lejjebb Polly elég mélyre ér ahhoz, hogy találkozzon egy szomszéddal. Kint a vízben, olyan közel, hogy úgy érzi, átsiklhatna hozzá, egy magányos, sápadt sziklatorony áll, a tövében fehéren tajtékzik a tenger. Homokszemnek hívják, ami tréfa, hiszen nagyjából akkora, mint egy kis templom.

Further down still, Polly comes down far enough to meet a neighbor. Standing out in the water, close enough that she feels she could glide to it, is a single tower of pale rock with the sea breaking white around its foot. It is called the Grain of Sand, which is a joke, because it is roughly the size of a small church.

Nem mindig állt ott kint. Mintegy nyolcszáz évvel ezelőtt még ennek a sziklafalnak a része volt, hozzá tartozott, semmi különös. Aztán a hullámok bevégezték azt a munkát, amelyen alatta dolgoztak, az összekötő szikla eltűnt, és a torony egyedül maradt a tengerben. Polly egy darabig nézi. Alul vékonyabb, mint felül. A tenger még mindig dolgozik.

It has not always been out there. About eight hundred years ago it was part of this cliff, joined on, ordinary. Then the waves finished the job they had been working at underneath it, and the connecting rock went, and the tower was left standing alone in the sea. Polly looks at it for a while. It is thinner at the bottom than at the top. The sea is still working.

Egy sirály húz el mellette szemmagasságban, és ezt érdemes figyelni. Nem a hangos fajtából való, amely hajókat követ, és sült krumplit lop a kikötő falánál. Ez korallsirály, és egyáltalán nem él hulladékból. A nyílt tengeren keresi meg a kenyerét, halra vadászik, ami egy sirálynál szinte elvi kérdés.

A gull comes past at eye level, and this one is worth watching. It is not one of the loud ones that follow boats and steal chips from the harbor wall. This is an Audouin's gull, and it does not scavenge at all. It makes its living out at sea, hunting fish, which for a gull is almost a matter of principle.

Kirepül a szoros fölé, háta mögött a fénnyel, míg Polly szem elől nem veszíti. Visszanéz a magányos sziklára, és a résre közte és a sziklafal között, és arra gondol, hogy ez a rés valaha tömör kő volt, amelyen bárki átsétálhatott volna.

It goes out over the strait with the light behind it until Polly loses it. She looks back at the standing rock, and at the gap between it and the cliff, and thinks about how that gap was once solid stone that somebody could have walked across.