A torony két tenger között

A városba visszatérve Polly a harangtorony lábánál állt, a dombon magasodó nagy Szent György-templom mellett. A torony nem kapcsolódik a templomhoz. Magányosan áll: szögletes kőtest árkádos harangházzal és hegyes toronysisakkal. Több mint négyszáz éve épült, a velencei Szent Márk-harangtorony kisebb másaként. Az eredeti több mint száz éve összeomlott, és újjáépítették, így a piráni másolat ma már régebbi, mint a torony, amelyről mintázták.

Back in town, Polly stood at the foot of the bell tower beside the great church of Saint George on the hill. It is not attached to the church. It stands alone, a square shaft of stone with a belfry of arches and a pointed spire, built more than four hundred years ago as a smaller copy of the famous bell tower of Saint Mark in Venice. The original collapsed more than a hundred years ago and was rebuilt, so the copy in Piran is now older than the tower it copies.

Belül száznegyvenhat falépcső kanyarog felfelé a poros fényben. Polly egyenként ugrálta meg őket, el a kötelek és a gerendák mellett, amíg a nagy harangok a feje fölé nem kerültek, mindegyik akkora, hogy meg lehetett volna fürdeni benne. Itt fent a szél egyenesen a tenger felől fújt, és összetéveszthetetlenül sószaga volt.

Inside, one hundred and forty-six wooden steps wind up through the dusty light. Polly hopped them one at a time, past the ropes and the beams, until the great bells hung over her head, each one big enough to bathe in. Up here the wind came straight off the sea and smelled, unmistakably, of salt.

Az egész város alatta feküdt. Narancssárga tetők bukdácsoltak le a dombról a vízig a félsziget mindkét oldalán, lent pedig a tér fehér oválisa úgy világított a napon, mint egy kis hold, amely leszállt megpihenni. Csónakok húztak fehér vonalakat a kikötőn át. A torony egyik oldalán nem volt más, csak kék: a nyílt Adria, amely Olaszország felé nyúlik.

The whole town lay beneath her. Orange roofs tumbled down the hill to the water on both sides of the peninsula, and at the bottom the white oval of the square glowed in the sun like a small moon that had come down to rest. Boats drew white lines across the harbour. On one side of the tower there was nothing but blue, the open Adriatic going on toward Italy.

Polly a másik oldal felé fordult. Messze délen, az öböl ívén túl a part ellaposodott, és halvány fehér csillogás ült a földön, ahol a sólepárlókat elérte a délutáni fény. Az egyik oldalon víz, a másikon só, és köztük a kis város egyensúlyoz a szikláján: az egyikből épült, a másik fizette meg. A sirály igazat mondott.

Polly turned to the other side. Far away to the south, past the curve of the bay, the coast flattened and a faint white shimmer lay on the land where the salt pans caught the afternoon light. Water on one hand, salt on the other, and the little town balanced on its rock between them, built from one and paid for by the other. The gull had told her the truth.