Egy szem só

Utolsó reggelén Polly kirepült a félsziget legcsúcsára, ahol a városnak elfogy a szárazföldje. Ott, a régi tengerfalon, egy kerek templom mellett kis fehér világítótorony áll, és a hullámok egészen a kőig csapnak. A fokról a város valóban olyan volt, mint egy hajó: a harangtorony az árboca, a tetők a rakománya, és az egész kifut az Adriára, és tartja az irányt.

On her last morning Polly flew out to the very tip of the peninsula, where the town runs out of land. A small white lighthouse stands there on the old sea wall beside a round church, and the waves come right up to the stone. From the point the town really did look like a ship, the bell tower its mast, the roofs its cargo, the whole thing pushed out into the Adriatic and holding its course.

A halászcsónakok egyenként hagyták el a kis kikötőt, motorjuk halk morajlás volt a sima vízen, és mindegyik fénycsíkot húzott maga után. Magasan fent a toronyban a harang elütötte az órát, és a hang végiggördült a tetőkön, majd ki a tengerre. A téren a bronz hegedűs egyedül állt fehér kövén, és az első napsugár őt találta meg legelőször.

The fishing boats left the little harbour one by one, their engines a low murmur on the still water, each one trailing a line of light. Far above, the bell in the tower struck the hour and the sound rolled down over the roofs and out across the sea. In the square the bronze violinist stood alone on his white stone, and the first sun found him before it found anything else.

Polly nyelvén még ott volt egyetlen szem só íze, vagy legalábbis úgy érezte, ami végül is ugyanaz. Tenger, nap, fagereblyék és türelmes kezek, ugyanaz a recept több mint hétszáz éve, és a hasznából felhúzott rózsaszín és okkersárga házak városa. Különös dolog várost építeni valamiből, ami feloldódik az esőben. Még különösebb, hogy sikerült.

Polly still had the taste of a single grain of salt on her tongue, or thought she did, which came to the same thing. Sea, sun, wooden rakes and patient hands, the same recipe for more than seven hundred years, and a town of pink and ochre houses raised on the proceeds. It is a strange thing to build a town out of something that dissolves in the rain. It is stranger still that it worked.

Egyszer körberepülte a félszigetet, alacsonyan a tetők fölött, el a csipkeerkélyek, az oroszlán kopott mancsa és a meleg fehér tér mellett, aztán felemelkedett a reggeli széllel. Mögötte a kőhajó egyre kisebb lett, és nem mozdult. Előtte nyitottan és ragyogva terült el a tenger, és nagyon halványan sóízű volt.

She circled the peninsula once, low over the roofs, past the lace balconies and the lion's worn paw and the warm white square, and then rose on the morning wind. Behind her the stone ship grew smaller and did not move. Ahead of her the sea was open and shining, and it tasted, very faintly, of salt.